Az ajtón lévő monitorokon üldözött és börtönbe vetett egyházi személyekről készült dokumentumfilmek láthatók. A terem fülkéiben pedig a különböző felekezetekhez tartozó üldözöttek sorsának tárgyi emlékeit állítottuk ki. A háttérben látható nagy, szürke hangszórók a kor harsogó propagandáját idézik, ezekből áradt a köztereken egy minden értelemben "istentelen" rendszer agitációja.
„Minden főpap, minden csendőr, gyáros és birtokos imádja a pénzt, a hatalmat, a vagyont, gyilkolja a népet, gyűlöli a hazát, irtózik a békétől.”
A diktatúra napilapja, a Szabad Nép, 1950-ben
A kommunisták a „nép ópiumaként” tekintettek a vallásra. Diktatúrájuk kiépítésével egyidőben megkezdődött az egyházak, a szerzetesrendek és intézményeik, iskoláik, kórházaik, kolostoraik támadása. Azokat az egyházi vezetőket, akik ellenállást tanúsítottak, erőszakkal távolították el tisztségeikből, letartóztatták, meghurcolták.
Sokan belehaltak a vallatásokba, mások hosszú börtönbüntetést kaptak. A református, az unitárius, az evangélikus egyház, az izraelita vallásfelekezet után utolsóként a katolikus egyházra is rákényszerítették azt az egyezményt, amely megszüntette önállóságát.
A legnagyobb hazai és nemzetközi felháborodást Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros perbefogása, kínzása és bebörtönzése váltotta ki. A forradalmárok 1956-ban kiszabadították Mindszentyt fogságából. A szabadságharc leverése után a Magyar Katolikus Egyház feje az USA budapesti nagykövetségén kért és kapott menedéket. 15 évig nem hagyhatta el az épületet. Élete utolsó négy évét Nyugaton töltötte, hamvait 1991-ben szállították haza.
Az egyházak csak 1990-ben kapták vissza önállóságukat.
